Faluház
Bükkzsérc község Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi oldalán, nagy hegyek ölelésében fekszik, a Mezőkövesd-Bogács-Cserépfalu útvonal utolsó településeként a Bükk hegység lábánál. A Cseresznyés-patak völgyébe ékelődött település hegyoldalakra meredeken felkúszó utcáival, különleges látnivalóival elvarázsolja az ide érkezőket.
Zsérc, ahogyan a helybéliek mondják, csak 1906-ban kapta a Bükk előnevet, a falu főjegyzőjének ugyanis nem tetszett, hogy a település mindig utolsó helyen szerepelt a névsorban.
A falu lakosságának fő foglalkozása a régi időkben a mészfuvarozás volt, ennek köszönhetően az ország számos területére eljutottak. Mindenütt szorgalmas, becsületes emberek hírében álltak.
Ezeknek az embereknek állít emléket a Faluház első szobája, ahol Dr. Pintér Károly – Bükkzsérc egykori polgármestere – fényképgyűjteményéből láthatnak válogatást az érdeklődők. A szoba 2023 telén teljes felújításra került – néhány lelkes helybéli lakos munkájának köszönhetően – így a különleges fotók egy igazi mesebeli hangulatot árasztó környezetbe kerültek.
Nyitva tartás: minden nap (télen is) 10-18 óráig. Kedves látogatóink ne ijedjenek meg, ha a kaput zárva találják, a Kincses Kerámiaműhelyben (Rákóczi u.107.) mindig van valaki, aki kinyitja azt.
Cím: Bükkzsérc, Petőfi u. 39.
Bejelentkezés: Kincses (Gál) Kriszti 20/225-7591
kincseskriszti72@gmail.com
Belépődíj (idegenvezetéssel): 800 Ft/fő
12 éves kor alatt 50% kedvezmény
Kincses Kerámiaműhely
„Nem restellem bevallani, hogy szeretem a témáimat, úgy ahogy az élet adja őket. A festés eszköz nekem és nem öncél.
Tulajdonképpen azt szeretném, ha ecsetem régi falusi vajákosok varázsvesszejévé válna, s visszavarázsolná régtűnt gyermekkorom szintén már eltűnőben lévő környezetét: tarka örömével és rejtelmes bánatával együtt.” Lesznai Anna
Kincses kerámiaműhelyünkbe belépve ne egy klasszikus fazekasműhely képére számítson a kedves látogató. Az agyag számunkra eszköz, mellyel visszavarázsolhatjuk Önöket abba a régi, kedves, barátságos, már-már mesebeli világba. A cserepes kandallóban barátságosan ropogó tűz hangulatát népi muzsikaszó teszi még kellemesebbé, melyben öröm az alkotás. Kezeink közül számtalan különleges, egyedi díszítésű használati tárgy és megannyi szépséges, kedves, szívet-lelket melengető dísztárgy kerül ki nap mint nap. Talán mondanunk sem kell, hogy mindezzel népi díszítőművészetünk előtt szeretnénk fejet hajtani, mai környezetbe illeszthető átalakításokkal.
Kész kerámiáink helyben megvásárolhatók, de egyedi elképzeléseket is szívesen megvalósítunk az általunk képviselt stílusban.
Nyitva tartás: minden nap 10-18 óráig
Cím: Bükkzsérc, Rákóczi u. 107.
Bejelentkezés: Kincses (Gál) Kriszti 20/225-7591
kincseskriszti72@gmail.com
Facebook: Kincses Kerámiaműhely Bükkzsérc
Belépődíj: ingyenes
Motívumgyűjtemény
„Vigyázzunk, hogy ki ne haljanak az éneklő népek, a mítosz-alkotó népek, a képíró-asszonyok, a faragó emberek, mert az ember hal ki velük.
Őrizzük, gyűjtsük, terjesszük műveiket, tanuljunk tőlük, legyen eleven lelkünk eleven része a nép léttől el nem különült művészete, amely önmagát mondja, mint a természet, s épp ezért bizonysága a múltnak és a maradandóságnak.” Juhász Gyula
A Faluház hátsó szobájában egy rendkívüli (állandó) kiállítást tekinthetnek meg az ide érkezők, mely nevéhez híven telis-tele van kincsekkel. Népművészetünk párját ritkító motívumvilágát tájegységekre bontva mutatja be a faluba három éve betelepült keramikus művésznő, Kincses Kriszti. Ebből már ki lehet találni, hogy az elsősorban lakástextíliákat díszítő, réges-régi motívumok kerámiákra festve tárulnak a szobába belépők elé. A magával ragadó képi világot hangulatos népzene és a létrehozó-alkotó idegenvezetése teszi felejthetetlenné.
Nyitva tartás: minden nap 10-18 óráig
Cím: Bükkzsérc, Petőfi u. 39.
Bejelentkezés: Kincses (Gál) Kriszti 20/225-7591
kincseskriszti72@gmail.com
Belépődíj (idegenvezetéssel): 1.500 Ft/fő
12 éves korig 50% kedvezmény








































